Eseményeink

Júniusi események

Ballagás

Kennesy nap 2022

Pünkösd előtti pénteken került megrendezésre – több év kihagyást követően – újra az iskola napja a Kenessey Nap. A rendezvényre eljöttek iskolánk névadójának élő leszármazottjai is, dédunokája Kenessey Béla és az Ő két gyermeke Zsófi és Csaba.

A rendezvény az igazgató közöntőjét, és D. Nagy Tamás lelkész Áhítatát követően a művészeti iskola tanulóinak bemutatóját láthatták az érdeklődők. Elsőként a színjátszó tagszak diákjai mutatták be tudásukat az „Irodalmi Kávéház” első részében. Ezt követően a gitár tanszak két diákja Lazányi Bálint (8.o.) és Gyenes Márk (1.o.) pengette dallamosan a húrokat. Ismét a színjátszóké lett a színpad, ahol az „Irodalmi Kávéház” második részét nézhette meg a szép számú publikum. A műsor zárásaként ismét két gitártanszakos diák Link Zsóka (8.o.) és Orsós Roland (4.o.) játszott gitáron. Az iskola harmadik tanszakának, a grafika és festészet diákjainak rajzaiból készült kiállításon nézhették meg a jelenlévők.

Kenessey Béla és gyermekei is felléptek a műsor folyamán. Béla mesélt Kenessey Albertről, idézgetett a családi legendáriumból, a fiatalok pedig zenei tudásukat csillogtatták.

Késő délután gulyást és különböző palacsintákat lehetett az éhséget csitítani, melyet a Gerjeni Nyugdíjas Klub tagjai készítettek és a pedagógusok szervíroztak.

A műsorokat követően az iskola falán lévő emléktáblát koszorúzták meg az érdeklődők, ahol Romhányi Károly polgármester méltatta Kenessey Albert munkásságát.

A délutánt zenés est zárta, ahol fellépet a Duna Rock együttes és a Kovács testvérek.

Májusi események

Évzáró online angol óra

Május utolsó hétfőjén került sor a záró online angol órára a Fehérorosz testvériskola második osztályos tanulóival. A téma az eddigi ismeretek bemutatása volt. A tanév során öt közös angol óra volt az éteren keresztül. Négy alkalommal a második osztály, egyszer a harmadik osztály vett részt az órákon.

 

Ismét Lázár Ervin Program

Május negyedikén a 3. osztályosok Kaposváron a Csíki Gergely Színházban tekintették meg a Madagaszkár című előadást. Remek, látványos előadást láttak a gyerekek.

 

Áprilisi eseményeink

Álhírek nyomában

Az újmédia működéséről, azon belül is az álhírek felismerésének lehetőségeiről tanultak a nyolcadikosok nyolc tanórában. A kerettantervben is meghatározott cél az volt, hogy tudatosuljon bennük a hírek szűrésének fontossága, és megismerjenek olyan módszereket, amelyekkel meg lehet különböztetni az álhíreket a valós tartalmaktól. A részletesen kidolgozott tananyagot, taneszközöket és a pedagógus képzését a médianevelésre szakosodott Idea Alapítvány biztosította.

Rollerek az iskolában

A Generali a Biztonságért Alapítványhoz írtunk korábban egy közlekedési pályázatot, melyen négy darab rollerre pályáztunk, melyeket a tanulóink közlekedési kultúrájának fejlesztésére szeretnénk használni. Április 28-án megérkezett két kisebb és két nagyobb roller az iskolába.

Lázár Ervin Program

Április huszonötödikén, hétfőn a negyedik osztályosok vettek részt a Lázár Ervin Programban keretében Pakson a Csengey Dénes Művelődési Központban a Kolompos zenekar koncertjén. Kellemes órát töltöttek kis diákjaink a koncerten.

Tizenhét új kisdiák

Április huszonegyedikén és huszonkettedikén került sor az elsősök beíratására, akiknek a leendő tanítónénijük, és az iskola közösen egy kis ajándékkal is kedveskedett. Idén tizenhét kisdiákot írattak be iskolánkba.

Húsvéti játszóház

Hagyományainkhoz híven, az ünnepek előtt igyekszünk felkészíteni
tanulóinkat a jeles napokra. Így történt ez április 13-án húsvét
előtt is, amikor diákjaink osztálykeretben vettek részt a húsvéti
játszóház kézműves foglalkozásain.

 

A költészet napja iskolánkban

Április 8-án a TérZene programsorozat keretében iskolánkban lépett fel a Hangraforgó együttes.

A két zenész, F. Sipos Bea és Faggyas László megzenésített verseket adott elő. Műsoruk első része a nagyoknak szólt; Petőfi, József Attila, Radnóti költeményeit, valamint kortárs költők humoros verseit tartalmazta. Ez utóbbiak még azoknak a gyerekeknek a tetszését is elnyerték, akik egyébként nem tartoznak a versrajongók közé. Az alsósoknak szóló műsor

Weöres Sándor verseire épült. A kicsik érdeklődéssel figyelték a sokféle hangszert, és az általuk ismert dalokat lelkesen énekelték együtt a művészekkel.

Április 11-én a Költészet napján a gyerekek által választott és lemásolt, kedvenc versrészleteiket tettünk ki az iskola faliújságjára.

 

Márciusi eseményeink

Csendes nap

Az irgalmas szamaritánus

  1. március 26-án tartottuk az immár hagyományos tavaszi Csendes napot az „irgalmas szamaritánus” igeszakasz jegyében.

A tanulókból alkotott 8-10 fős csapatoknak e témakörben szervezett állomásokon kellet helytállniuk segítségnyújtásból, együttműködésből, megértésből és elfogadásból.

Az „elsősegély” ponton az alsós tanulóknak képek közül kellett kikeresni azokat az eszközöket, melyeket egy orvos vagy ápoló használhat. A felsősöknek pedig egy fejsérülést szenvedett társukat kellett szakszerűen ellátniuk.

A második akadály a „Mit vinnél magaddal?” címet viselte, melyen a gyerekeknek több tárgyból kellett azt a 8-10-et kiválasztani, amelyet gyors összepakolás alkalmával magukkal vinnének egy kisebb táskában, bőröndben.

Az „Együttműködés, bizalom” állomáson a tanulóknak egy kör alakú papírlapot kellett ruhacsipesszel egymásnak átadni, majd egy rongydarabot hurkapálcával átadni-átvenni. Ezek az egyszerűnek tűnő feladatok is nagy figyelmet igényeltek.

A negyedik „Puzzle” állomáson a kicsik kevesebb, a nagyok több darabból álló képet raktak össze, melyen az ige történése volt ábrázolva.

A „Példabeszéd” akadálynál a gyerekek elemezték a történetet, és eljátszottak egy segítségnyújtást egy társuknak, aki szomorú volt, illetve kerékpár balesetet szenvedett személyről kellett gondoskodniuk.

Az igeszakaszhoz kapcsolódó szórejtvényeket kellett megfejteni a tanulóknak a „Keresztrejtvény” próbán.

Az utolsó előtti feladatnál újra megnézték a gyerekek egy animációs film segítségével a történetet, mellyel kapcsolatban kérdésekre kellett válaszolni, illetve más címet adni a történetnek.

Végül egy kis mozgásos feladat várt a csapatokra. Egy hátizsákba kellet egyenként minden csapattagnak egy tárgyat választani, melyet átvitt egy másik helyre, ahol kirakta, majd visszaérve váltotta a következő társát, aki ugyanezt megtette.

A nap végén értékeltük a csapatok munkáját, és a fenntartó Magyar Pünkösdi Egyház támogatásával, édességgel és üdítővel díjaztuk a tanulók munkáját.

Jó hangulatú, hasznos napot tölthettünk együtt a gyerekekkel.

 

Télbúcsúztató jelmezes nap az iskolában

A farsangi időszak végén iskolánk, immár második alkalommal télbúcsúztató jelmezes napot tartott. A tanulók és pedagógusok beöltözhettek kedvenc hőseik, filmes kedvenceik vagy állataik jelmezébe. A tanórákon kívül tombolasorsolást is tartottunk, és minden gyermek kapott egy „farsangi” fánkot. Színes, jó hangulatú nap volt.

 

Cirkuszban a hatodikosok

A Lázár Ervin Program keretében március negyedikén iskolánk hatodik osztályos tanulói a Budapesti Nagycirkuszban jártak.

Szintén 4-én az iskolában télbúcsúztató jelmezes napot tartottunk. Tanulóink beöltözhettek kedvenc hősüknek, személyeknek, állatoknak, film szereplőknek.

 

Februári eseményeink

Negyedik online angol óra

Animal World címmel került sor a negyedik online angolórára a Belorusz testvériskola második osztályosaival. Nálunk most a harmadikosok vettek részt a határok nélküli órán. A foglalkozáson az állatok voltak a középpontban és a hozzájuk kapcsolható ismeretek, nyelvtani szabályok. Az óra sikeres elvégzéséről mindkét osztály oklevelet kapott.

 

(Ál) Esküvő az iskolában

Február 22-én Honismeret órán az ötödikesek felelevenítették a régi farsangi hagyományokat. Jelmezbe bújva álesküvőt rendeztek, majd bábokkal eljátszották a kecskét áruló gazda történetét. Utána népi mondókákkal és találóskérdésekkel szórakoztak. A vidám óra a farsangi fánk elfogyasztásával ért véget.

 

A bűbájos lakat

Február 10-én délelőtt az első osztályosokkal szintén Lázár Ervin Program keretében nézték meg a Bűbájos lakat című báb előadást Pakson a Csengey Dénes Kulturális Központ színháztermében. A gyerekek óriási izgalomban voltak, alig várták az indulást. Busszal utaztak, ami szintén nagy élmény volt. Vidám, izgalmas, humoros előadás részesei lehettek a gyerekek és kísérőjük. Hazafelé tartva már arról érdeklődtek, vajon mikor lesz a következő.

 

Folytatódott, két elődással a Lázár Ervin Program az iskolában

Rómeó és Júlia

Február 1-én a nyolcadikosok e program keretében Budapesten a Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színház előadásában nézték meg Shekespeare: Rómeó és Júlia tragédiáját.

 

Decemberi eseményeink

ROSZATOM karácsony

December 29-én hat tanulóval Budapesten jártunk az Orosz Kulturális Központban a ROSZATOM szervezésében tartott karácsonyváró rendezvényen. A programba volt mézeskalács díszítés, fenyődísz készítés, majd megnézhettünk egy élő színházi online előadást Oroszországból „Téli mese” címmel. Ezt követően a gyerekek találkozhattak Gyedmarozzal a mikulással, akitől ajándékot is kaptak.

 

Adventi játszóház

Az utolsó tanítás napon minden osztály adventi hangulatot teremtett osztálytermében. Osztályfőnökeik segítségével készítettek karácsonyi díszeket, ajándékokat. A kevésbé ügyes kezű fiúk pedig a szokásos „Adventi kupán” mérte össze tudását teremfociban. A napot az osztályok ajándékozással zárták.

 

Közös karácsony az osztraveci iskolásokkal – harmadik online angol óra

December 21-én a Belorusz osztraveci testvériskolánk másodikos diákjaival közösen készültünk a karácsonyra az online angol óra keretében. A gyerekek továbbra is nagy lelkesedéssel köszöntötték egymást, és vettek részt az órán. Karácsonyi játékokat játszottak, fenyőfát díszítettek és karácsonyi dalokat énekeltek. Az eredményes óra végén ismét elismerő oklevelet kaptak a gyerekek.

 

Jótékonysági koncert Pécsett

December 14-én a D Nagy Tamás lelkész és a Paksi Pünkösdi Gyülekezet támogatásával és Gerjen Község Önkormányzatának jóvoltából vehettünk részt Pécsett a Kodály Központban a „Nemzetek Karácsonya” című jótékonysági koncerten.

 

Sikeres cipős doboz akció a gerjeni iskolában

Az iskola fenntartója, a Magyar Pünkösdi Egyház felkérésére a gerjeni diákok, pedagógusok és az iskola munkatársai gyűjtöttek cipős dobozokba karácsonyi meglepetéseket a Békés megyei Nagybánhegyes hátrányos helyzetű tanulói részére. A harminc csomagot D. Nagy József lelkész vette át Máté Dénes igazgatótól.

A csomagokat december 11-én adták át a nagybánhegyesi iskolásoknak, illetve december 17-én az óvodásoknak. „Élmény volt látni a gyerekeket, ahogy örültek amikor megkapták és felbontották az ajándékokat.” írta D, Nagy József a beszámolójában.

Köszönjük a szülők és gyerekek aktív részvételét és pedagógusok munkáját!

 

Novemberi eseményeink

Online angol óra a „Számok világa” címmel

November 24-én immár második alkalommal kerül sor a Fehérorosz Osztravec és iskolánk második osztályosai között online angol órára. A bejelentkezés alkalmával mindkét osztály tanulói nagy örömmel fogadták egymást. A mostani óra címe a „Számok világa” volt. A gyerekek közösen ismerkedtek a számok angol kiejtésével és felismerésével. Az óra végén minden kisdiák oklevelet kapott.

 

Egészséghét az iskolában

November 15-én elkezdődött az Egészség heti programunk. Hétfőn és szerdán Berenkei Petra gyógytornász tartott bemutatót az egészséges testtartás fontosságáról. A tanórákon a lehetőségeknek megfelelően ebben a témában voltak a feladatok, mintapéldák. Technika órákon az alsóban tesztfüzetet töltöttek ki, a felsősök „uzsannacsatáztak”, melynek keretében egészséges ételeket készítettek.

 

Lázár Ervin Program

November 12-én az 5. osztályosok a kaposvári színházban megnézték az „Alíz csudaországban” című előadást. a Lázár Ervin program keretében. A tanulók remekül érezték magukat, az előadás után a mi csoportunk (Dunaszentgyörgy-Gerjen) a kulisszák mögé is betekinthetett.

 

Tabletek az iskolának

Gerjen Község Önkormányzata 40 darab tablet vásárolt az iskola számára. Az iskolai eszközök fejlesztésében egy igen fontos lépést tehettünk ezekkel az eszközökkel. Az iskolai oktatásban is már tagadhatatlanul megkerülhetetlen ezen eszközök használata. A cél, hogy megtanulják és felfedezzék miként lehet ezeket az eszközöket helyesen és hasznosan használni. A tableteket már használták is kis diákjaink az angol szakkörön, tanórákon.

Tervek között szerepel az oktatást segítő eszközök bővítése. Interaktív táblák beszerzését tervezzük, hogy minden osztálybán használhatók legyenek az oktatásban és a tanulásban. Jelzést kaptunk, hogy elfogadta az EMMI a 1.500.000 Ft-os pályázatunkat 3 db interaktív tábla beszerzésére.

 

 

Októberi eseményeink

Pályaorientációs nap

Iskolánkban október 21-én pályaorientációs napot tartottunk.

A foglakozások tervezésénél legfontosabb célként tanulóink önismeretének fejlesztését, az érdeklődésükhöz, képességükhöz legjobban illeszkedő foglalkozások, életpályák megismertetését tűztük ki.

Támogatni kívántuk őket abban, hogy időben fel tudjanak készülni a felnőtt életre, a továbbtanulásra, életpályájuk megtervezésére.

Az osztályfőnökök vezetésével a különböző korosztályok érdeklődési körének figyelembevételével szerveztük meg a foglalkozásokat.

A nagyobbaknál a hangsúlyt a szakmák, szakterületek bemutatására, illetve az azokhoz szükséges tanulmányi követelmények megismertetésére helyeztük a hangsúlyt, míg a kisebbek játékos feladatokon keresztül ismerkedtek a különböző szakmákkal.

A nyolcadik osztályosok „felvételi elbeszélgetésen” is részt vehettek, ezzel is gyakorolva a későbbi felvételire.

 

„ABC party”

“ABC party” a fehérorosz osztroveci iskola második osztályosaival. 2021. október 20-án sikeres közös online angolórát tartottunk a fehérorosz testvériskola tanulóival. Az órát megtekintette Kovács Pál államtitkár úr, és Romhányi Károly polgármester is.
Még a Telepaks is írt rólunk:

Különleges angol óra Gerjenben.

https://www.telepaks.net/…/kulonleges-angolora-gerjenben/

 

Csendes nap

Október elsején került megrendezésre a hagyományos Csendesnapunk őszi rendezvénye. A nap mottója a „Hálaadás” volt, benne a másik elfogadása és bizalom az embertársaink iránt. A nap programját Csonnó Roland iskolalelkész állította össze a pedagógusok segítségével. A tanulók osztályonként alkottak hét csapatot, s hét állomáson kellett, a témában ügyességi játékokat végezni és a bibliai ismereteiket fejleszteni. A nap végén a fenntartó Pünkösdi Egyház jóvoltából minden diák és pedagógus elismerő ajándékban részesült egy-egy könyv és édességek formájában. Hasznos, élményekben gazdag, vidám napot tölthettünk együtt.

 

 

Szeptemberi eseményeink

Hangszerek az iskolának

A Magyar Pünkösdi Egyház jóvoltából a gitár tanszak hat új gitárt és öt furulyát szerezhetett be a hangszercsere program segítségével hatszázezer forint értékben, ezzel is segítve a tanszak munkáját, a gyermekek eredményes tanulását.

 

Sárkányhajón a Gerjeni iskola ötödik osztálya

A Gerjeni Kenessey Albert általános Iskola tanulói fagylaltozással egybekötött sárkányhajózáson vehettek részt. Ami mindenkinek nagyon tetszett. Elmondásuk, valamint tapasztalataim alapján nagyon jól érezték magukat. A tolnai fagyizóban erőt vettek a nagy erőpróbához, hogy mindenki végig bírja az evezést. Büszkén mondhatom mindenki hősiesen megküzdött az evezővel, a hajóval és a vízzel is. Remélik lesz még lehetőségük újból hajóba, valamint vízre szállni, és ismét győzedelmeskedni a Duna vizén.

 

Nemzetközi kapcsolatok

A Kenessey Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola testvérkapcsolati szerződést írt alá Gerjen község két testvértelepülési iskolájával, az erdélyi balavásári, és a Fehérorosz Asztravec város iskolájával.

Szeptember 11-17 között háromfős delegáció járt Asztravecben és tett látogatást az iskolában. Ünnepélyes keretek között itt is megerősítették aláírásaikkal az iskola igazgatói az együttműködést. A szerződés alapján online kapcsolatot tartanak fent az iskolák és közös projekteben vesznek részt. Az első közös program az asztraveci iskola és a gerjeni iskola második osztályosainak angolnyelv oktatása közös órákkal. Ha a járványügyi helyzet engedi, később cserediák programot is szerveznek az iskolák. Korábban már a balavásári iskolával volt ilyen közös programunk.

 

Elkezdődött a tanév

Az új tanév 2021. szeptember 1-vel kezdődött. Az első tanítási nap kis évnyitó ünnepéllyel kezdődött, melyen a tizenegy első osztályost köszöntötte Máté Dénes igazgató, majd az új diákok mutatkoztak be egy verssel. A felsőbb évesek nevében Gyalog Anna verssel köszöntötte és buzdította tanulótársait az új tanév kezdetén. Ezt követően kezdődött el a 2021/2022-es tanév. Az idei tanév újdonsága, hogy a művészeti iskolában elindult a Grafika és festészet tanszak.